Euskaltzaindia. OEH. Orotariko Euskal Hiztegia
goiburua
etimologikoa
Etim. De mi-az 'con la lengua' (instr. sing.) + -tu .
sense-1
1.
(V-arr-gip, G; Lcc, Lar Sup , Añ, Dv, H (V, G)),
minaztu (G-goi),
mieztu (V-gip)
Ref.:
A (miaztu, minaztu);
Elexp Berg;
ZestErret
.
Lamer.
"
Beixak eskua miaztu dotsa umiai
"
Elexp Berg.
v. miazkatu.
Etortzen ziran zakurrak eta miasten zioten llagak.
Oteiza Lc 16, 21 (Ur miaztzen [sic]; Lç, He limikatu, TB, Dv, Ol, Leon mil(l)ikatu, Brunet milliskatu, Ker, BiblE miazkatu).
Azalak zanpatu, mamiak miaztu, loreak usandu, orriak igortzi.
Izt C 165.
Llagak miazten zirala.
MSIgn 345.
Asi zan miastutzen emekiro Androkloren belaunak eta eskubak.
EE 1884b, 102.
Asi yakon beronen kiñau odoleztua mieztuten.
Alt EEs
1912, 128.
Utzi zadazute goxokia pittin bat miazten.
Ldi IL 116.
Ego txabalez jarririk / eztigai ona miazten dago.
EA OlBe 26.
Oartzeke beatzak miaztu egin zitun.
Zink EG
1956 (9-10), 55.
Aldika ezpañak miazten ditu.
NEtx Antz 143.
Bein berenik, proatu egin nai zenduke sagar-lizunetik. Bein miaztutakoan geiago zirikaldirik izango ez dezulakoan!
MAtx Gazt 44.
Deabruak ume bat izandu zuen, eta miaztu eta miaztu, jan egin zuen azkenerako.
EZBB I 78.
Ikas eiela, bai, otoitzaren eztia miaztu ta ao-gozatzen.
Onaind STeresa 52.
v. tbn. Azc PB 106.
sense-2
2.
"Roer"
VP
63r (el sdo. podría deberse a error).